Srimad Bhagavad Gita

Parvati így szólt:

- Drága férjem, megosztottad velem a Srimad Bhagavad-gíta tizenhetedik fejezetének dicsőségét. Kérlek, most kedvesen mondd el nekem a Srimad Bhagavad-gíta tizennyolcadik fejezetének dicsőségét. - Az Úr Síva így válaszolt:

- Ó, Himalája leánya (Parvati), kérlek, hallgasd meg a Srimad Bhagavad-gíta tizennyolcadik fejezetének dicsőségét, amely nagyobb a Védák és a végtelen  boldogságot biztosító dolgok dicsőségénél. Egy tiszta bhakta számára isteni nektár, az Úr Visnu egész élete, az Úr Indra és az olyan félistenek szívének vigasza, mint a Sanaka ás Sananda vezette yogik.

Ha valaki elénekli, Yamaraja üzenetvívői messzi elkerülik. Semmi más nincs, amit idézve olyan gyorsan eltűnne minden bűn, és megszabadulna valaki a világ háromféle szenvedésétől. Hallgasd hát most nagy odaadással.

A Meru hegy tetején van Amaravati, melyet Visvakarma épített. A mennyei királyságban az Úr Indrát és feleségét, Sacit a félistenek szolgálják.

Egy napon, amikor az Úr Indra békésen üldögélt, látta, hogy egy gyönyörű küllemű személy érkezik hozzá, akit az Úr Visnu szolgái szolgáltak. Amikor az Úr Indra megpillantotta azt a gyönyörű, fiatal személyt, azonnal a földre zuhant trónjáról. Ekkor azok a félistenek, akik őt imádták, koronáját felemelték a földről, és az új jövevény fejére helyezték. Ezután a félistenek és a mennyei bolygók minden lakosa áratit mutatott be és csodálatos dalokat énekeltek az Új Indra királynak. A nagy rsik odamentek, áldásukat adták és védikus mantrákat énekeltek. A gandharvák és az apszarák örömteli énekbe és táncba kezdtek. Így az új Indra, aki nem végezte el a szokásos száz lóáldozatot, a félistenek és a mennyei bolygók más lakosai különféle szolgálatait élvezhette. Amikor a korábbi Indra látta ezt, nagyon meglepődött. Így gondolkozott magában:

- Ez az ember sohasem ásatott kutakat, tavakat, vagy ültetett fákat mások érdekében. Amikor árvíz volt, nem osztott alattvalóinak gabonát. Sosem mutatott be tűzáldozatot, vagy adományozott szent helyeken. Hogy kerülhetett akkor mégis a helyemre?

A korábbi Indra zavartan a Tejóceán felé tartott, hogy az Úr Visnuhoz imádkozzon. Amikor megpillantotta az Úr Visnut, megkérdezte Tőle:

- Kedves Úr Visnu, a múltban sok áldozatot mutattam be, jámbor cselekedeteket hajtottam végre, melyek következtében elértem a mennyek királya, az Úr Indra helyzetét. Jött azonban valaki más, és elfoglalta a trónomat. Ő egész életében nem hajtott végre nagy vagy csodálatos jámbor cselekedetet, nem mutatott be nagy védikus áldozatokat. Akkor hogyan lehetséges, hogy mégis a trónra léphetett? - Ekkor az Úr Visnu így válaszolt:

- Kedves Indra, az a nagy lélek minden nap a Srimad Bhagavad-gíta tizennyolcadik fejezetét vibrálta. Életének minden napján öt slokát idézett ebből a fejezetből, és emiatt mindenféle jámbor cselekedet és yajna eredményét megkapta, s miután hosszú ideig a mennyek királyaként lesz része élvezetben, visszatér az Én isteni hajlékomra. Ha te is a Srimad Bhagavad-gíta tizennyolcadik fejezetét ismételed, te is elérheted az Én isteni hajlékomat.

Miután az Úr Indra meghallgatta az Úr Visnu szavait, egy brahmana formáját öltötte magára, és elment a Godavari folyó partjára, ahol megpillantotta Kalegrani szent városát.

Azon a helyen a Legfelsőbb Úr Kesavaként ismert formájában jelent meg.

A város közelében a Godavari folyó partján egy nagyon tiszta és kegyes brahmanát talált, aki már megértette a védikus irodalom legmagasabb rendű célját. Minden nap ott ült és a Srimad Bhagavad-gíta tizennyolcadik fejezetének slokáit idézte. Amikor az Úr Indra pillantotta őt, nagyon megörült. Azonnal leborult lótuszlábaihoz és arra kérte, tanítsa meg neki a Srimad Bhagavad-gíta tizennyolcadik fejezetét. Az Úr Indra gyakorolta a Srimad Bhagavad-gíta tizennyolcadik fejezetének kántálását, s egy idő múltán elérte Visnuloka legmagasabb bolygóját. Ott rászmélt arra, hogy az az élvezet, amelyben Indraként volt része a félistenek társaságában, össze sem hasonlítható azzal, amit ott tapasztalt.

- Drága Parvatim, ezért a nagy bölcsek főleg a Srimad Bhagavad-gíta tizennyolcadik fejezetét éneklik, és így gyorsan elérik az Úr Visnut.

Bárki, aki hallja vagy tanulmányozza a Gita-mahatmyát, annak minden bűne gyorsan elpusztul. Aki nagy hittel emlékszik vissza erre a beszélgetésre, az minden jámbor tett és nagy áldozat eredményét eléri, és miután élvezte a világi fenséget, eléri az Úr Visnu lakhelyét.

Így végződik a Srimad Bhagavad-gíta dicsőítése, amelyet az Úr Síva beszélt el feleségének, Parvati Devinek.

Az Úr Síva így szólt:

- Drága Parvati, hallottál a Srimad Bhagavad-gíta határtalan dicsőségéről. Most hallgasd a Srimad Bhagavad-gíta tizenhetedik fejezetének dicsőségéről.

Khadgabahu  király fiának volt egy Dusasana nevű igen furfangos és bolond szolgálója. Dusasana fogadott a herceggel, hogy tud elefánton lovagolni. Azon nyomban felugrott az elefántra, és miután tett néhány lépést vele, az emberek elkezdték kérlelni, hogy ne lovagoljon meg egy ilyen veszélyes elefántot. A bolond Dusasana azonban elkezdte ösztökélni az elefántot és káromkodott, hogy biztassa. Az elefántot hirtelen elöntötte a méreg, és őrült módjára rohangált ide-oda. Mivel képtelen volt megkapaszkodni rajta, Dusasana a földre esett. Az elefánt rátaposott, Dusasana pedig meghalt.

Ezután Simbaldwipben egy elefánt testét kapta, ahol a király palotájában élt. Simbaldwip királya Khadgabahu király közeli barátja volt. Egy napon Simbaldwip királya elhatározta, hogy elküldi az elefántot ajándékba barátjának, Khadgabahu királynak, aki az elefántot egy költőnek adta , aki gyönyörű költészetével elégedetté tette őt.

Ezután a költő Malva királyának adta el az állatot száz aranyért. Kis idő múlva azonban halálos betegséget kapott. Amikor a gondozók látták, hogy az elefánt nem eszik és nem iszik többé, jelentették a dolgot az uralkodónak. Amikor a király tudomást szerzett erről, a legjobb orvosokkal elment az elefánthoz. Ekkor a király nagy meglepetésére az elefánt elkezdett beszélni:

- Kedves királyom, te szigorúan követed a Védákat, és nagyon jámbor vagy. Mindig az Úr Visnu lótuszlábait imádod. Tudnod kell hát, hogy az orvosok és a gyógyszerek nem segíthetnek. Semilyen áldozat vagy adomány sem segít a halál pillanatában. Ha gondoskodni akarsz rólam és segíteni akarsz nekem, akkor hozass ide valakit, aki minden nap a Srimad Bhagavad-gíta tizenhetedik  fejezetét énekli.

Ahogy az elefánt kérte, a király hozatott egy nagy bhaktát, aki rendszeresen énekelte a Srimad Bhagavad-gíta tizenhetedik  fejezetét. A bhakta énekelte a tizenhetedik  fejezetet, és közben vizet spriccelt az elefántra, amikor az éppen elhagyta a testét. Négykarú formát öltött, amely az Úr Visnuéhoz hasonlított. Azon nyomban virágokból készült repülőgépre ült, amely azért jött érte, hogy a Vaikunthára röpítse. Már a repülőn ült, amikor a király előző életéről kérdezte őt, és Dusasana, miután elmondott mindent, a Vaikunthára ment. Ezt követően Malva királya, akit az emberek közül a legkiválóbbnak tartottak, elkezdte minden nap énekelni a Srimad Bhagavad-gíta tizenhetedik fejezetét. Hamarosan elérte az Úr Krsna lótuszlábait.

Az Úr Síva így szólt:

- Kedves Parvati, most elmondom neked a Srimad Bhagavad-gíta tizenhatodik fejezetének dicsőségét.

Gujaratban van egy Sourastra (Surat) nevű város.

Tapi folyó Suratnál

Khadgabahu király uralkodott ott, ahol úgy élt, mint Indra, a mennyek királya. Volt egy nagyon szenvedélyes hím elefántja, Arimardanam. Egy napon az elefánt dühödten kiszabadítottam magát láncaiból, rombolni kezdte az elefánt lakot, aztán pedig föl-le szaladgált, és őrült módjára üldözte a lakosokat. Mindenki olyan gyorsan menekült, ahogy csak tudott. Az állattartók azonnal elújságolták a hírt a királynak. Amikor király mindent megtudott, azon nyomban odasietett a fiával együtt, ahol az elefánt tombolt. Khadgabahu király tudta, hogyan kell az örült elefántokat lecsillapítani. Amikor a helyszínre ért, látta, hogy sokakat halálra taposott, mások pedig ide-oda rohangáltak, hogy kikerüljék az elefántot.

Ahogy a király éppen felmérte a kaotikus helyzetet, látta, amint egy brahmana tér vissza békésen a tóról, ahol előzőleg megfürdött. A brahmana halkan a Srimad Bhagavad-gíta tizenhatodik fejezetének első három slokáját énekelte éppen, amely az abhayam, azaz félelemnélküliség szóval kezdődik. Amikor az emberek látták, hogy a brahmana az elefánt felé tart, megpróbálták figyelmeztetni, hogy ne menjen közel hozzá, a brahmana azonban nem hallgatott rájuk, hanem odament az elefánthoz, és elkezdte simogatni. Amikor az elefánt meglátta, hogy a brahmana felé közeledik, azonnal elszállt a dühe és békésen lefeküdt.

Miután a brahmana pár percig simogatta az elefántot, békésen továbbállt. Ahogy a király és a polgárok figyelték ezt a csodálatos eseményt, megdöbbentek. A király azon nyomban a brahmana elé járult, leborult a lábai előtt, és azt kérdezte tőle:

- Milyen lemondást gyakoroltál, és milyen imádatot mutattál be, hogy ilyen békés vagy és ilyen csodás erőd van? - A brahmana így válaszolt:

- Minden nap énekelem a Srimad Bhagavad-gíta tizenhatodik fejezetének néhány slokáját.

Az Úr Síva így szólt:

- A király azt kérte a brahmanától, hogy menjen a palotába, ahol száz aranyat adományozott neki, és megkérte a jámbor brahmanát, hogy tanítsa meg neki a Srimad Bhagavad-gíta tizenhatodik fejezetének azt a néhány versét.

Miután Khadgabahu király már egy ideje énekelte azokat a verseket, egy napon elment az őreivel arra a helyre, ahol az őrült elefántot tartották, és azt parancsolta az elefántgondozóknak, hogy engedjék szabadon. Ekkor a polgárok mérgesek lettek a királyra, mert azt hitték, hogy az elefánt újra elszabadul. A király odament az őrült elefánthoz, ami azon nyomban lehevert, majd elkezdte simogatni. Ezután a király visszament a palotába, átadta a fiának a trónt, és elment az erdőbe, ahol az Úr Krsnát imádta azzal, hogy a Srimad Bhagavad-gíta tizenhatodik fejezetének néhány versét énekelte. Hamarosan elérte az Úr Krsna lótuszlábait.

Bárki, aki elénekli a Srimad Bhagavad-gíta tizenhatodik fejezetét, akármilyen bűnös is, ugyanazt az eredményt éri el, mint Khadgabahu  király, azaz az Úr Krsna lótuszlábait.

Az Úr Síva így szólt:

- Drága Parvati, most elmondom neked a Srimad Bhagavad-gíta tizenötödik fejezetének dicsőségét, kérlek, hallgasd figyelmesen!

Gaudadesában volt egyszer egy Narasingha nevű király. Olyan hatalmas volt, hogy képes volt legyőzni a félisteneket. Seregének parancsnokát Sarabhmerudnak hívták. Nagyon fösvény volt és a herceggel együtt azt tervezte, hogy megöli a királyt, és így Gaudadesa uralkodójává válik. De mielőtt véghez vihette volna tervét, kolerában meghalt.

Narasingha király építette Konark templom, XIII. század

Ezután lóként született meg Sindhu tartományában. Mint ló nagyon szép és gyors volt. A lovak minden jó tulajdonsága megvolt benne. Egy napon egy gazdag ember Gaudadesából meglátta a lovat, és elhatározta, hogy megvásárolja, és azután eladja Gaudadesa királyának. Miután megvette a lovat, elvitte Gaudadesa fővárosába. Amikor a városba érkezett, egyenesen a király palotájába ment, és arra kérte az őröket, hogy tudassák a királlyal érkezését.

Amikor a király elé járult, a király azt kérdezte tőle:

- Mi szél hozott erre? - az üzletember így felelt:

- Ó, királyom, Sindhuban találtam egy kiváló lovat, melynek nincs párja az egész univerzumban. Nagyon sok pénzt fizettem érte. - A király azt parancsolta neki: - Azonnal hozd elém azt a lovat. - A lovat sietve a király elé vitték, akit nagyon elégedetté tettek a ló kiváló tulajdonságai. Miután megvizsgálta, a király gondolkodás nélkül olyan sok pénzt fizetett az üzletembernek, amennyit csak kívánt.
Néhány nap múlva a király úgy döntött, hogy vadászni indul. Azon a lovon lovagolt ki az erdőbe, amelyet nemrég vásárolt. Az erdőben meglátott egy őzet, s üldözni kezdte. A vadat mindenhova követte. Nemsokára messze maga mögött hagyta a csapatát. Már régóta üldözte az őzet, így elfáradt és megszomjazott, ezért megpihent. A lovat egy faághoz kötötte, ő maga pedig egy nagy sziklára ült.

Aztán megpillantott egy darab pergament a szélben, ami leszállt mellé a sziklára. Azon a kis pergamenten a Srimad Bhagavad-gíta tizenötödik fejezetének fél slokája állt. A király elkezdte olvasni, s ahogy az első hang feltört a torkából, a ló a földre zuhant és elhagyta a testét. Transzcendentális négykarú formát öltött, azon nyomban egy virág repülőgépre ült, ami a Vaikuntháról érkezett, majd elvitte őt Vaikuntha transzcendentális hajlékára. A király mindezt szemmel kísérte a közelből.
Volt ott egy gyönyörű asrama, melyet gyümölcsfák öveztek. Ebben az asramában ült egy brahmana, aki tökéletesen uralkodott az érzékein. A király hódolatát ajánlotta a brahmanának, majd összetett kezekkel azt kérdezte tőle:

- Hogy lehetséges, hogy a lovam képes volt eljutni a Vaikunthára? - A brahmana, akinek a neve Visnusarma volt, így felel:

- Ó, király, előzőleg volt a seregednek egy főparancsnoka, akinek Sarabhmerud volt a neve. A herceggel együtt azt tervezte, hogy megfoszt téged a tróntól. Mielőtt ezt megtehette volna, kolerában meghalt, ezután pedig lóként született meg újra. Véletlenül hallott néhány szót a Srimad Bhagavad-gíta tizenötödik fejezetéből, így elérte a Vaikunthát.

A király felajánlotta tiszteletét a brahmanának, visszatért a városába, majd újra és újra elolvasta, ami azon a pergamenten állt. Rövid időn belül a fiát ültette Gaudadesa trónjára, ő pedig elment az erdőbe, ahol rendszeresen énekelte a Srimad Bhagavad-gíta tizenötödik fejezetét, és hamarosan elérte az Úr Visnu lótuszlábait.

Az Úr Síva így szólt:

- Ó, Parvati, kérlek, nagy figyelemmel hallgasd meg tőlem a Srimad Bhagavad-gíta tizennegyedik fejezetének dicsőségét.

Simhaladvipában volt egyszer egy Vikram-Betal nevű király. Egy napon, amikor éppen az erdőbe tartott vadászatra, magával vitte fiát és két vadászkutyáit is. Ahogy elérték az erdőt, elengedte az egyik kutyát, hogy egy nyulat üldözzön. Miközben üldözte a kutya a nyulat, a nyúl szinte repült. Ahogy futott, a nyúl egy gyönyörű remetelakoz ért. A szarvasok boldogan üldögéltek a fák árnyékában. A majmok örömmel eszegették a fák gyümölcseit. A tigrisek a kis elefántokkal játszottak, a kígyók pedig a pávákon kúsztak-másztak. Ebben az erdőben élt egy Vatsa nevű bölcs, aki úgy imádta az Úr Krsnát, hogy a Srimad Bhagavad-gíta tizennegyedik fejezetét énekelte. A föld arra síkos lett. Arra futott a nyúl és megcsúszott a sárban. Azonnal mennyei testet kapott. Jött egy repülőgép, felvette és elvitte a mennyei bolygókra. Kisvártatva jött a kutya is, az is megcsúszott, elhagyta a testét, szintén mennyei testet kapott, és ő is a mennyei bolygókra jutott.

Látván mindezt, Vatsa Maharaja egyik tanítványa nevetni kezdett. Miután Vikram-Betal király látta mindezt, megkérdezte a brahmanát:

- Hogyan lehetséges, hogy a nyúl és kutya a szemünk láttára jutottak fel a mennyei bolygókra? - A brahmana azt felelte:

- Ebben az erdőben él egy nagy bölcs, Vatsa, aki teljesen legyőzte az érzékeit, és mindig a Srimad Bhagavad-gíta tizennegyedik fejezetét énekelte. Én a tanítványa vagyok, és kegyéből mindig a Srimad Bhagavad-gíta tizennegyedik fejezetét éneklem. Annak köszönhetően, hogy a nyúl és a kutya elcsúszott a sárban, amely lábmosó vizem nyomán keletkezett, mindketten elérték a magasabb bolygókat. Elmondom, miért nevettem. Maharastrában van egy Pratudhak nevű város. Egy Kesava nevű brahmana élt ott. Ő volt a legkegyetlenebb ember. A feleségét Vilobbanának hívták. Nagyon laza erkölcsű hölgy volt, aki más férfiak társaságát élvezte. Emiatt a férje nagyon mérges lett és megölte őt. Következő életében ő lett a kutya. És Kesava brahmana bűnös tettei következtében az a nyúl lett.

Az Úr Síva így szólt:

- Miután meghallgatta a Srimad Bhagavad-gíta tizennegyedik fejezetének dicsőségét, Vikram-Betal király is elkezdte énekelni minden nap a Srimad Bhagavad-gíta tizennegyedik fejezetét, és amikor elhagyta a testét, a Vaikunthára ment, ahol örökre a Úr Visnu lótuszlábának szolgálatában foglalhatta le magát.

Az Úr Síva így szólt:

- Ó, Parvati, kérlek, hallgasd meg a Srimad Bhagavad-gíta tizenharmadik fejezetének határtalan dicsőségét. Ezáltal nagyon boldog leszel.

Délen volt egy Tungabhadra nevű folyó,melynek partján van egy gyönyörű város, Hariharpur. Ott az Úr Síva murtiját Harihar néven imádják. Áldásos megpillantani őt.

Tungabhadra folyó

Harihar templom

Hariharpurban élt egy Hari-diksit nevű tanult brahmana, aki egyszerűen, lemondásban élt. Feleségét az emberek Duracarának (durva viselkedésű) hívták. Ennek oka az volt, hogy alacsony kasztbéli szokásai voltak. Nagyon csúnyán beszélt a férjével, és sosem hált vele. Mindig durván bánt a férje barátaival, és más férfiak társaságát élvezte, hogy kielégítse kéjes vágyait. Mámorító szerek rabja volt. Látván, hogy a falu népessége egyre nőtt, az erdőben tákolt egy kis viskót, és ott találkozott a szeretőivel.

Egy éjszaka elragadta a kéjvágy, s mivel egy szeretője sem járt arra éppen, aki kielégíthette volna nemi vágyait, elment az erdőbe, hogy megnézze, ott van-e valamelyikük. Nem talált ott egy lelket sem. A kéj tüze annyira perzselte, hogy vándorolni kezdett az erdőben abban a reményben, hogy talál valakit, aki kielégíti kéjes vágyait. Kis idő múlva, amikor látta, hogy a teste, az érzékei és az elméje égnek a fájdalomtól, mivel nem tudták kielégíteni vágyukat, zavarodottság lett úrrá rajta. Ekkor leült és sírni kezdett.

Egyszer csak megütötte egy alvó tigris fülét a sírás, amitől felébredt álmából, majd odavágtatott. Amikor a kéjvágyó nő meghallotta, hogy jön a tigris, felkelt. Magában azt gondolta, hogy minden bizonnyal jött valaki, aki kielégíti a szükségleteit, hirtelen azonban a tigrist látta meg maga előtt. A bestia éppen azon volt, hogy szétszedje éles karmaival, ekkor viszont a kéjvágyó nő így szólt a tigrishez:

- Ó, tigris, miért jöttél ide, hogy megölj engem? Először erre válaszolj, aztán megölhetsz. - Az állatok királya visszahőkölt majd elnevette magát. Aztán a következő történetet mesélte el.

- Délen található a Malapaha folyó, melynek partján fekszik egy Muniparna nevezetű város. Ott van az Úr Síva híres murtija, Pancalinga. Ebben a városban brahmana casáldban születtem meg valamikor. Bár ilyen előkelő születésem volt, mégis nagyon mohó voltam, és nem tudtam irányítani az érzékeimet. A folyó partján ültem és olyan emberek számára végeztem áldozatokat, akik nem voltak alkalmasak arra, hogy ilyesmiben részesüljenek. Materialisták házában is fogadtam el ételt. Több vagyont gyűjtöttem össze, mint amennyire szükségem volt ahhoz, hogy az áldozatokat bemutassam, a murtikat imádjam, és saját érzékeim kielégítése érdekében használtam a felesleget. Kritizáltam azokat a brahmanákat, akik szigorúan betartották a szabályozó elveket, és soha senkinek nem adtam adományt. Lassan megöregedtem, hajam megőszült, fogaim kihullottak, szemem meggyöngült, ennek ellenére mégsem vesztettem el a vágyamat arra, hogy minél több vagyont felhalmozzak. Egy napon tévedésből megfordultam kegyetlen, csaló brahmanák házában, hogy ételt kolduljak, de rám uszították a kutyájukat. Ezután egy tigristestet kaptam, és ebben a veszélyes erdőben élek.

Szerencsére képes vagyok előző életemre emlékezni, és ebben az életemben nem támadom meg a bhaktákat, a sannyasikat és az erényes nőket. Csak a bűnös embereket és a ledér nőket eszem meg. Mivel te annyira könnyűvérű és bűnös vagy, ezért minden bizonnyal az ebédemként végzed.

Miután a tigris befejezte a mondókáját, elnyelte a bűnös nőt. Ezután a Yamaduták a Duyada nevű pokolra vitték őt, amely egy ürülékkel, vizelettel és vérrel teli tó. Tízmillió kalpa erejéig kellett ezen a mocskos helyen élnie. Ezután a Raurava nevű pokolra került, ahol száz manvantara erejéig kellett maradnia, s ezután újra leszületett a földre egy női candala képében. Ugyanolyan bűnös életet élt, mint előzőleg. Bűnös tetteinek köszönhetően leprás lett majd tuberkolózist kapott. Jó szerencséjének hála járt Haripur szent városában a Jambakadevi (Parvati) templom közelében. Látta a nagy szentet, Vasudevát, aki mindig a Srimad Bhagavad-gíta tizenharmadik fejezetét énekelte. Meghallgatta tőle a fejezetet, és mivel vonzódni kezdett a mű iránt, újra és újra meghallgatta, és ezáltal képes volt feladni a candala testet, és teljesen megszabadult  múltbéli tetteinek minden bűnös visszahatásától. Az Úr Visnuhoz hasonló négykarú formát nyert el, és a Vaikunthára került.  

Az Úr Síva így szólt:

- Elmondom neked a Srimad Bhagavad-gíta tizenkettedik fejezetének csodálatos dicsőségét, drága Parvati.

Délen van egy fontos szent hely, melynek neve Kolhapur, ahol az Úr isteni társának, Maha Laksminak a temploma áll. Maha Laksmit a félistenek állandóan dicsőítik. Az a hely a vágyak beteljesítője. Rudragaya is ott található. Egy napon egy fiatal herceg érkezett oda. Teste aranyszínű, szemei gyönyörűek, vállai erősek, mellkasa széles, karjai hosszúak és erősek voltak. Amikor Kolhapurba ért, először a Manikanth-tirtha nevű tóhoz ment, ahol fürdőt vett majd őseinek imádatot mutatott be. Ezután Maha-Laksmi templomába ment, ahol felajánlotta tiszteletteljes hódolatát, és imádkozni kezdett:

Mahálaksmi templom Kolhapurban

- Ó, Devi, szíved telve van kegyességgel, a három világban imádnak, minden szerencsét megadsz, a teremtés anyja vagy. Minden dicsőséget Neked, minden élőlény menedéke. Ó, minden vágy teljesítője! Te vagy az Úr Acyuta energiája, aki fenntartja a három világot. Te vagy a Legfelsőbb Istennő. Ó, bhakták védelmezője. Minden dicsőséget Neked! Ó, Devi, Te vagy az, aki a bhakták vágyait teljesíted, és az Úr Acyuta szolgálatában lefoglalod őket. Örökkévaló vagy és minden elesett lelket felemelsz. Minden dicsőséget Neked! Ó, Devi, a három világ jóléte és védelme érdekében sok formát magadra öltesz, úgy mint Ambika, Brahmi, Vaisnavi, Mahesvari, Varahi, Maha-Laksmi, Narasimhi, Indri, Kumari, Candrika, Laksmi, Savitri, Candrakala, Rohini, Paramesvari. Minden dicsőséget Neked, akinek dicsősége határtalan. Kérlek, légy kegyes hozzám.

Amikor Maha Laksmi meghallotta ezeket az imákat, nagyon elégedetté vált, és azt mondta a hercegnek:

- Ó, herceg, nagyon elégedett vagyok veled, kérlek, fogadj el egy áldást tőlem szíved vágya szerint - A herceg így felelt:

- Ó, három világ anyja, atyám, Brahadratha király elvégezte a híres áldozatot, melyet Asvamedhaként ismernek. De mielőtt befejezhette volna az áldozatot, betegség következtében meghalt. Mielőtt én magam be tudtam volna az áldozatot fejezni, valaki ellopta a lovat, ami az egész világot bejárta, és amelyet az Asvamedha yajnára tisztítottunk meg. Küldtem embereket a szélrózsa minden irányába, hogy megtalálják a lovat, de nem leleték meg sehol sem. Ekkor engedélyt kértem a paptól, hogy eljöhessek, és segítségedért imádkozzak. Ha elégedett vagy velem, kérlek, tudasd velem, hogyan szerezhetném vissza azt a lovat, hogy befejezzem a tűzáldozatot, és teljesíthetném így apám kívánságát. - Maha-Laksmi azt válaszolta:

- Ó, nemes herceg, templomom kapujánál egy igen emelkedett brahmana él, akit Siddha-samadhinak hívnak. Ő teljesíteni tudja a vágyadat.

Amikor a herceg meghallotta Maha-Laksmi szavait, odament, ahol Siddha-samadhi élt, s felajánlotta tiszteletteljes hódolatát. Ezután összetett kézzel megállt Siddha-samadhi előtt. Siddha-samadhi így szólt:

- Mivel Maha-Laksmi küldött téged ide, ezért teljesítem a kívánságodat. - Ezután elénekelt néhány mantrát, és minden félistent maga elé idézett. A herceg ekkor láthatta, hogy az összes félisten Siddha-samadhi előtt áll, várva az ő utasításait. Ekkor Siddha-samadhi azt mondta a félisteneknek:

- Ó, dévák, ennek a hercegnek az áldozatra előkészített a lovát az Úr Indra ellopta. Kérlek, hozzátok vissza ezt a lovat.

A félistenek azonnal elé hozták a lovat, majd Siddha-samadhi útjukra bocsátotta őket. Amikor a herceg szemtanúja volt mindezeknek a csodálatos történéseknek, Siddha-samadhi lábához borult, és azt kérdezte tőle:

- Hogyan értél el ekkora hatalmat, melynek senki sem lehet a birtokosa? Ó, nagy bölcs, halld meg kérésemet. Apám, Brahadratha király éppen elkezdte az Asvamedha áldozatot, amikor váratlanul meghalt. A testét tiszta forralt olajban tarottam. Kérlek, kedvesen hozd őt vissza az életbe.

Ezt hallván Siddha-samadhi kuncogott egyet, majd azt mondta:

- Menjünk oda, ahol az apád testét tartod.

Amikor odaértek, Siddha-samadhi vizet vett a kezébe, és miközben mantrákat énekelt, Brahadratha király holttestének fejére spriccelt egy kis vizet. Ahogy a víz a fejéhez ért, a király felült és azt firtatta Siddha-samadhitól:

- Ó, nagy bölcs, ki vagy te?

A herceg azonnal elmondta az apjának, mi történt. Miután a király végighallgatta, újra tiszteletteljes hódolatát ajánlotta Siddha-samadhinak, és azt kérdezte tőle:

- Milyen lemondásokat végeztél, hogy ilyen isteni hatalomra tettél szert? - Meghallgatva a király kérdését, Siddha-samadhi így válaszolt:

- Kedves Brahadratha király, minden nap elénekelem a Srimad Bhagavad-gíta tizenkettedik fejezetét.

Ezeket a szavakat követően a király megtanulta a nagy bhaktától, Siddha-samadhitól a Srimad Bhagavad-gíta tizenkettedik fejezetét. Idővel a király és a fia elérték az Úr Krsna lótuszlábát. Sokan mások is elérték a legfelsőbb célt azáltal, hogy a Srimad Bhagavad-gíta tizenkettedik fejezetét énekelték naponta.

Az Úr Síva így szólt:

- Drága Parvatim, most elmondom neked a Srimad Bhagavad-gíta tizenegyedik fejezetének dicsőségét. Képtelenség elregélni a teljes dicsőségét, hiszen több ezer történet van, s csak az egyiket mesélem el most.

A Pranita folyó partján van egy Mengakara nevű nagyváros, amelyben a híres Jagat Isvara nevű templom áll. Jagat Isvara egy íjat tart a kezében. Megankara városában volt egy Sunand nevű tiszta brahmana, aki egész életében brahmacari maradt.

Sunand mindig az Úr Jagat Isvara előtt ült, a Srimad Bhagavad-gíta tizenegyedik fejezetét énekelte, és az Úr Univerzális formájára emlékezett. A Srimad Bhagavad-gíta tizenegyedik fejezetének éneklése révén teljes mértékben tudott uralkodni az érzékei felett, és mindig emlékezett az Úr Jagat Isvarára.

Egyszer ez a tiszta brahmana, Sunand a Godavari folyó partján lévő szent helyeket látogatta meg. Viraj-Tirthával kezdve minden szent helyre elment. Minden szent helyen, ahol megfordult, fürdőt vett, és megnézte az uralkodó murtit. Egy napon Vivaha Mandag városába ért. Társaival szállást keresett, a város közepén talált is egy dharmasalát, ahol az éjszakát tölthették. Amikor Sunand reggel felkelt, látta, hogy a társai már elmentek. Miközben kereste őket, találkozott a város vezetőjével, aki a lábai elé borult és azt mondta:

- Ó, nagy bölcs, nem tudom megmondani, hova mentek a társaid, de azt megmondhatom, hogy nincsen hozzád fogható bhakta. Még sohasem láttam senkit, aki olyan tiszta lett volna, mint te. Ó, kedves brahmana, arra kérlek, maradj ebben a városban.

Amikor Sunand meghallotta a város vezetőjének alázatos kérését, úgy döntött, marad még pár napot.

A vezető mindent megtett Sunand kényelméért ott-tartózkodása alatt, és éjt nappallá téve a szolgálatában foglalta le magát. Nyolc nap elteltével egy férfi jött Sunand elé, s hangosan sírva ezt mondta:

- Ó, tiszta brahmana, múlt éjjel egy raksasa megette a fiamat.-  Sunand megkérdezte:

- Hol van az a raksasa? Hogyan ette meg a fiadat?” - A férfi így válaszolt:

- Ebben a városban él egy félelmetes raksasa, aki minden nap megevett pár férfit akkor és ahogy kedve tartotta. Egy napon mindannyian odamentünk a raksasához, és megkértük, hogy védjen meg minket, s cserébe ellátjuk napi élelemmel. Építettünk egy dharamasalát, s ha jött egy vándor, oda küldtük, hogy ott szálljon meg, amíg aludtak, a raksasa megette őket. Így meg tudtuk magunkat óvni a raksasatól. Te és a társaid abban a dharmasalában szálltatok meg, de az a raksasa téged nem evett meg a többiekkel együtt. Elmondom ennek az okát. Múlt éjjel a fiam egyik közeli és kedves barátja jött, én azonban nem jöttem rá a legény kilétére, ezért a dharmasalába küldtem, hogy ott szálljon meg. Amikor erre a fiam rájött, utána ment és megpróbálta visszahozni őt a dharmasalából, de amikor odament, őt is megette a raksasa. Ma reggel elmentem a raksasához és megkérdeztem, miért ette meg a fiamat az utazókkal együtt. Arra is megkértem, ha mód van rá, adja vissza a fiamat. A raksasa azt mondta nekem:

- Nem tudtam, hogy a fiad is a dharmasalában volt, ezért megettem a többiekkel. Csak akkor kaphatod vissza, ha megszabadulok a raksasa testtől, ami csak annak a kegyéből lehetséges, aki minden nap elénekli a Srimad Bhagavad-gíta tizenegyedik fejezetét.

Van a városban egy brahmana, aki ugyan megszállt ebben a dharmasalában, de nem ettem meg, mert minden nap elmondja a Srimad Bhagavad-gíta tizenegyedik fejezetét. Ha minden nap elmondja a Srimad Bhagavad-gíta tizenegyedik fejezetét hétszer, és vizet spriccel rám, akkor megszabadulok a raksasa test átkától.

Sunand megkérdezte a férfitól:

- Milyen bűnt követett el ez az ember, hogy raksasa testet kapott? - A férfi így válaszolt:

- Réges-rég élt ebben a városban egy gazda. Egy napon éppen a mezőket őrizte, amikor kis távolságra tőle egy hatalmas keselyű megtámadott valakit, aki az úton utazott éppen. Épp egy yogi haladt el arra, és amikor látta, hogy megtámadták azt az embert, gyorsan a segítségére sietett, de mire odaért, már túl késő volt. A yogi nagyon dühös lett a gazdára, és a következőket mondta neki:

- Ha valaki látja, hogy tolvajok, kígyók, tűz vagy fegyver támad másra, és bár segíthetne neki, ezt elmulasztja, azt Yamaraja megbünteti . Miután sokáig szenvedett a pokolban, farkasként születik meg. Bárki, aki segít annak, aki segítségre szorul, elégedetté teszi az Úr Visnut. Aki megpróbál egy tehenet egy vadállattól, egy alacsony kasztbélitől vagy egy bűnös uralkodótól megmenteni, eléri az Úr Visnut. Bűnös gazda, láttad, hogy a keselyű megtámadja azt az embert, és még csak meg sem kísérelted, hogy megmentsed. Most megátkozlak, hogy következő életedben raksasaként születsz meg. - A gazda így panaszkodott:

- Egész éjszaka a mezőket őriztem, és nagyon fáradt vagyok, ezért kérlek, légy kegyes hozzám, ó, kedves bölcs. - A yogi így válaszolt:

- Ha valaki, aki naponta elénekli a Srimad Bhagavad-gíta tizenegyedik fejezetét, a fejedre vizet spriccel, akkor megszabadulsz az átoktól.

A férfi így szólt:

- Kedves Sunand, kérlek, spriccelj vizet ennek a raksasának a fejére.  - Miután meghallgatta a történetet, Sunand elment vele oda, ahol a raksasa lakott, és miközben a Srimad Bhagavad-gíta tizenegyedik fejezetét énekelte, vizet fröcskölt annak fejére. A raksasa azon nyomban olyan négykarú formát kapott, mint amilyen az Úr Visnunak van. Nem csak ő, de az a sok ezer személy, akiket megevett, szintén négykarú formát nyertek el. Ezután mindannyian egy virág repülőgépre szálltak, és a Vaikunthára mentek.

Ezeket a csodás eseményeket látván, a férfi megkérdezte a raksasát, hogy melyik volt az ő fia. A raksasa nevetni kezdett, és a sok ezer gyönyörű személy közül, akik a transzcendentális repülőn ültek, rámutatott az egyikre.

- Ez a fiad. - A férfi arra kérte a fiát, hogy menjen vele haza. Apja kérését hallván a fiú mosolyogva így válaszolt:

- Kedves uram, sokszor a fiad voltam vagy te az enyém, de most ennek a nagy bhaktának a kegyéből megszabadultam a születés és halál körforgásból. Visszatérek igazi otthonomba, a Vaikunthára. Kedves uram, kérlek, hódolj meg Sunand lótuszlábainál, és hallgasd meg tőle e Srimad Bhagavad-gíta tizenegyedik fejezetét, akkor te is eléred az Úr Visnu lakhelyét (Vaikunthát), efelől nincsen semmi kétség. Ezek a nektári utasítások egyenesen az Úr Krsna szájából származnak, melyeket a kuruksetrai csatamezőn mondott el válaszul Arjuna, barátja kérdéseire. Aki hallja vagy ismétli ezt a párbeszédet, az feloldja azt a szoros köteléket, amely a születés és halál kerekéhez köt minket.

Az Úr Síva így szólt:

- Miután ezeket a szavakat mondta az apjának minden tudás birtokában, együtt a többi szerencsés lélekkel, a Vaikunthára ment. Az apja megtanulta a Srimad Bhagavad-gíta tizenegyedik fejezetét Sunandtól, és hamarosan ő is elérte a Vaikunthát.

Drága Parvatim, hallottad hát a Srimad Bhagavad-gíta tizenegyedik fejezetének dicsőségét, amely minden bűnös visszahatást képes elpusztítani.

Az Úr Síva így szólt:

- Drága Parvatim, most elmondom neked a Srimad Bhagavad-gíta tizedik fejezetének dicsőségét, ahogy azt az Úr Visnu Laksmi devinek elmesélte, amely önmagában egy út a lelki világ felé.

Kasipuriban volt egy Dhirabuddhi nevű brahmana, aki olyan kedves volt nekem, mint a hordozóm, Nandi. Mindig békés volt, és minden érzékszervét az Úr Krsna dicsőítésében foglalta le. Bárhova megy is, nagy szeretettel követem, hogy megóvjam és szolgáljam őt. Ezt látva örök szolgám, Bhringiriddhi azt tudakolta tőlem:

- Milyen lemondásokat és jámbor tetteket hajtott végre ez a nagy bhakta, hogy személyesen szolgálod őt? - Bhringiriddhi kérdésére így válaszoltam:

- Egyszer Kailas parvatában a punnaag nevű kertben éppen a holdfényt csodáltam, amikor hirtelen nagy szél kerekedett, így a fák recsegtek, ropogtak a rázkódástól. Hirtelen nagy árny telepedett a tájra, mintha egy hatalmas hegy közeledne. Hamar egy nagy madár jelent meg az égen, melynek olyan színe volt, mint egy esőfelhő. Szárnycsapásainak következtében a fák megremegtek és por szállt fel a földről. A madár rögvest a földre szállt, majd tiszteletteljes hódolatát ajánlotta nekem, és egy virágot adott át. Ezután így szólt:

- Ó, Mahadeva! Minden dicsőséget neked, mindenki menedékének. Dicsőségednek nincsen határa. Te vagy azoknak a bhaktáknak a védelmezője, akik urai érzékszerveiknek. Te vagy a Legfelsőbb Úr Krisna minden bhaktája közül a legkiemelkedőbb. Az olyan nagy lelkek is, mint Brihaspati, mindig a te dicsőségedet zengik. Még az ezerfejű Ananta Sesa sem képes a dicsőségedet kimerítően leírni. Akkor mit mondhatnánk egy olyan madárról, mint én, akinek ilyen kevés az intelligenciája. - A madár imáit hallva így feleltem:

- Ki vagy te és honnan jössz? Úgy nézel ki, mint egy hattyú, testszíned azonban a varjúéhoz hasonlatos. - A madár így szólt:

- Kérlek, tudd meg, hogy én vagyok az Úr Brahma hordozómadara. Elmondom neked, hogyan nyerte el a testem ezt a színt.

Saurastrához közel van egy gyönyörű tó, ahonnan ez a csodálatos, mennyei lótusz származik. Ott élveztem az életet egy darabig. Ahogy épp elrepültem onnan, hirtelen a földre zuhantam majd a testem ilyen sötét színűvé változott. Akkor azt gondoltam magamban:  ’Miképpen zuhanhattam is le, és a testem, mely olyan fehér volt, mint a kámfor, hogyan lett fekete?’ Miközben így gondolkoztam, meghallottam egy hangot, amely a tóban lévő lótuszoktól származott:

- Ó, hattyú, kelj fel, elmondom neked, miért zuhantál le, és hogyan lett a tested fekete. - Akkor felálltam, és a tó közepére mentem, ahol öt hatalmas lótusz lebegett, melyekből egy gyönyörű hölgy lépett elő. Miután körüljártam, a zuhanásomról kérdeztem őt. Azt felelte:

- Ó, fekete hattyú, miközben szárnyaltál, felettem repültél el, és ennek a sértésnek köszönhetően lett a tested fekete. Amikor láttam, hogy lezuhansz, megsajnáltalak, és így ide hívtalak. Amikor kinyitottam a számat, az illat, amely áradt belőle, képes volt hétezer fekete méhet megtisztítani, akik így bebocsátást nyertek a mennyei birodalomba. Kedves madarak királya, elmondom neked, honnan van ekkora hatalmam.

Egyik korábbi születésem során a nevem Sarojavadana volt, s az apám mindig az erényességről oktatott engem, így amikor megházasodtam, nagyon hűen szolgáltam a férjemet. Egy napon találtam egy mainát (fekete madár), s miközben róla gondoskodtam, a férjemnek végzett szolgálatot kissé elhanyagoltam, s emiatt nagyon mérges lett, és megátkozott engem: ’Ó, bűnös asszony, következő életedben maina leszel.’

Következő életemben hát maina lettem, és szigorú erényességemnek köszönhetően kapcsolatba kerülhettem bölcsekkel, akik az asramájukban tartottak. Az egyik bölcs lánya gondoskodott rólam. Miközben ott tartózkodtam, minden reggel hallottam a Srimad Bhagavad-gíta tizedik fejezetét, s ennek köszönhetően egy Padmavati nevű apsara testét kaptam következő életemben a mennyei bolygókon. Egy napon éppen virágrepülőn utaztam, amikor megláttam egy gyönyörű lótuszt ebben a tóban. Miután idejöttem, megfürödtem a tóban. Épp arra jött Durvasa muni, s meglátott engem a tóban mezítelenül. Mivel féltem tőle, öt lótusz alakját vettem fel. Két karom, két lábam két lótusz lett, és a testem többi része is egy lótusszá változott. Durvasa muni szemeiből tűz áradt: ’Ó, bűnös személy, száz évig ebben a formában maradsz.’

Miután megátkozott engem, azonnal eltűnt. Szerencsére azonban emlékeztem a Srimad Bhagavad-gíta tizedik fejezetére. Ma pedig megszabadultam az átok alól, mivel felettem szálltál el, lezuhantál így a tested fekete lett. De ha meghallgatod a Srimad Bhagavad-gíta tizedik fejezetét tőlem, megszabadulsz ebből a helyzetből.’

Miután Padmavati befejezte a Srimad Bhagavad-gíta tizedik fejezetének éneklését, egy repülőn a Vaikunthára távozott. Ezután idejöttem, és felajánlottam neked a tóból származó gyönyörű lótuszt.

Az Úr Síva így szólt:

- Miután a fekete hattyú befejezte a történetet, azonnal feladta a testét, és Dhirabuddhiként született meg egy brahmana családban, és már gyermekkorától kezdve énekelte a Srimad Bhagavad-gíta tizedik fejezetét.

Bárki hallgatja meg tőle ezt a fejezetet, az megláthatja az Úr Visnut, aki Sankát és Cakrát tart a kezében. Bárki hallja is meg azt az éneklését, még ha elesett is, vagy az önmérgezés rabja, vagy akár brahmana-gyilkos, akkor is megláthatja az Úr Visnut, aki Sankát és Cakrát tart a kezében. Ezért kedves Bhringiriddhi, mindig Dhirabuddhit szolgálom.

Kedves Parvatim, legyen valaki férfi vagy nő, sannyasi vagy grhastha, vagy bármilyen helyzetben legyen is, ha énekli a Srimad Bhagavad-gíta tizedik fejezetét, megláthatja az Úr Visnut.

Az Úr Síva így szólt:

- Drága Parvatim, most elmondom neked a Srimad Bhagavad-gíta kilencedik fejezetének dicsőségét.

Volt egy Mahismati nevű város a Narmada folyó partján, ahol egy Madhava nevű brahmana élt.

(Narmada vízesés)

Ez a brahmana nagyon szigorúan követte a Védák előírásait, és a brahmana osztály minden jó tulajdonságával rendelkezett. Mivel olyan tanult volt, sok adományt kapott. Összegyűjtött vagyonából elkezdett egy nagy tűzáldozatot. A tűzáldozathoz vett egy kecskét, és amikor az előkészületek során elkezdték megtisztítani a kecskét, mindenki nagy meglepetésére a kecske nevetni kezdett, és hangosan azt mondta:

- Ó, brahmana, mi az értelme olyan sok áldozatot bemutatni, amelyek csak a születés és halál körforgásához kötnek minket? Nézd meg, milyen helyzetbe kerültem annak köszönhetően, hogy olyan sok áldozatot hajtottam végre.

Ekkor mindenki odagyűlt meghallgatni a kecske szavait, nagyon kíváncsiak lettek, és a brahmana összetett kézzel így kérdezte:

- Hogyan lettél kecske? Előző életedben melyik kaszthoz tartoztál, és milyen tevékenységeket végeztél? - A kecske így felelt:

- Előző életemben egy nagyon tiszta brahmana családban születtem meg, és nagyon gondosan végeztem a Védákban előírt rituális tevékenységeket. Egy napon a feleségem Durgát akarta imádni, hogy gyermekünk felépüljön a betegségből, és ezért arra kért engem, hogy hozzak egy kecskét. Amikor Durga anyának feláldoztuk a kecskét, a kecske megátkozott: "Ó, bűnös, legalacsonyabb rendű személy, a gyermekeimet megfosztod az apjuktól. Ezért következő életedben kecskeként születsz majd meg."

Ó, Madhava, amikor eljött a halálom pillanata, ezt a kecsketestet kaptam, de az Úr Govinda kegyéből emlékszem előző születéseimre. Ha szeretnél még egy érdekes történetet hallani, akkor most elmondok egyet.

Egy Kuruksetra nevű helyen, amely képes megadni a felszabadulást, élt egyszer egy Candrasarma nevű király, aki a nap dinasztiájának tagja volt. Egyszer a napfogyatkozás idején a király adományt akart adni egy brahmanának. Az adományban benne foglaltatott egy sudra, akinek a teste teljesen fekete volt. Miután elment és szent fürdőt vett a pappal, tiszta ruhát vett és szantálpépet kent a testére, majd visszatért a helyére. A brahmanának nagy odaadással megmutatta az adományt. Hirtelen megjelent a sudra szívéből egy nagyon bűnös candala (kutyaevő), akit egy női candala is követett, ő a testéből tűnt elő. A brahmana felé közeledtek. Egyszer csak mindketten beléptek a brahmana testébe. A brahmanát azonban nem zavarta ez meg, és elkezdte a Srimad Bhagavad-gíta kilencedik fejezetét énekelni, miközben az Úr Govindára emlékezett. A király megdöbbent, amikor mindezt látta, és nem tudott semmit se mondani. Ahogy a brahmana kimondta a Srimad Bhagavad-gíta kilencedik fejezetének szavait, a Visnuduták megjelentek, és kiűzték a két candalát. Ekkor a király azt kérdezte a brahmanától:

- Ó, tanult brahmana, ki az a két ember, és milyen mantrát énekelsz? Melyik murtira emlékezel? - A brahmana így válaszolt:

- Egy candala formáját öltve jelent meg a bűn megtestesítője és a sértés megtestesítője, aki egy candala nő formáját vette fel. Ekkor elkezdtem énekelni a Srimad Bhagavad-gíta kilencedik fejezetét, amely képes mindenkit megszabadítani a félelmetes helyzetekből. Azáltal, hogy énekelem a Srimad Bhagavad-gíta kilencedik fejezetét, mindig képes vagyok az Úr Govindára emlékezni.

Amikor a király meghallotta ezt, megtanulta a Srimad Bhagavad-gíta kilencedik fejezetének éneklését a brahmanától. Fokozatosan elérte az úr Govinda lótuszlábait. Amikor Madhava hallotta ezt a története a kecskétől, azonnal elengedte az állatot. Minden nap elmerült magát a Srimad Bhagavad-gíta kilencedik fejezetének éneklésében, és így ő is elérte az Úr Govinda lótuszlábait.

Az Úr Síva így szólt:

- Drága Parvatim, kérlek, most hallgasd meg a Srimad Bhagavad-gíta nyolcadik fejezetének dicsőségét. Ha ezt meghallgatod, nagy örömöt fogsz tapasztalni.

Délen van egy fontos város, melynek neve Amardhkapur, ahol egy Bhavasrama nevű brahmana élt prostituált feleségével. Bhavasrama húst evett, bort ivott, lopott, mások feleségeivel hált és vadászott. Egy nap ez a bűnös Bhavasrama hivatalos volt egy összejövetelre, ahol olyan sok alkoholt ivott, hogy már a száján fojt ki. Az találkozó után beteg lett, krónikus vérhast kapott, pár napos szenvedés után meghalt és datolyapálma testet kapott.

Egy napon két brahmana-raksasa járt arra, és a datolyafa alatt vett menedéket. Előző életük története a következő:

Volt egyszer egy Kusibal nevű brahmana, aki nagyon jártas volt a Védákban, és a tudás minden ágát áttanulmányozta. Kumati nevű felesége nagyon gonosz volt. A brahmana nem csak nagyon tanult volt, hanem nagyon mohó is. A feleségével sok adományt gyűjtöttek minden nap, mégse osztották meg más brahmanákkal. Amikor eljött az idő, hogy elhagyják a testüket, mindketten brahmana-raksasaként születtek újjá. Mint brahmana-raksasák, az egész földet bejárták, éhségtől és szomjúságtól szenvedve. Egy napon ez alatt a pálmafa alatt pihentek meg. Ekkor a nő azt kérdezte a férjétől:

- Hogyan szabadulhatnánk meg a brahmana-raksasa test átkától? -  a férfi azt felelte:

- A Brahman, az önvaló és a gyümölcsöző cselekedetek ismeretével. E nélkül a tudás nélkül nem vagyunk képesek a bűnös visszahatásoktól megszabadulni. - Ezt hallván a feleség így tudakozódott:

- Ó, uram, mi a Brahman, mi az önvaló? Mik a gyümölcsöző tettek (kim tad brahma kim adhyatma kim karma)?

Teljesen véletlenül a feleség a Srimad Bhagavad-gíta nyolcadik fejezetének első sorát énekelte. Ekkor, hallva ezt a fél slokát, Bhavasrama megszabadult a fa létformától, és ismét egy brahmana testet kapott, amely teljesen mentes volt minden bűntől. Az égből hirtelen egy virágrepülő érkezett, férj és feleség visszatértek Istenhez a Vaikunthára.

Ezután a brahmana, Bhavasrama nagy tisztelettel leírta azt a fél slokát (kim tad brahma kim adhyatma kim karma), és azzal a szándékkal, hogy az Úr Krsnát imádja, elment Kasipuriba, és nagy lemondásokat végzett, miközben mindig ezt a fél slokát énekelte.

Eközben a Vaikunthán Laksmi meglátta az Úr Visnut, aki hirtelen felocsúdott pihenőjéből, és összetett kézzel azt kérdezte:

- Miért riadtál fel olyan hirtelen álmodból? - Az Úr Visnu így felelt:

- Kedves Laksmim, Kasipuriban, a Gangesz partján egy bhaktám nagy lemondásokat végez, és állandóan a Srimad Bhagavad-gíta nyolcadik fejezetének fél slokáját énekli. Régóta azon gondolkozom, hogy miképp jutalmazhatnám meg odaadásáért.

- Amikor az Úr Visnut  ennyire elégedetté tette a a bhaktája, milyen áldásban részesítette? - kérdezte Párvati az Úr Sívától. Az Úr Síva így felelt:

- Bhavasrama a Vaikunthára ment, hogy az Úr Visnu lótuszlábának szolgálatát végezhesse. Nem csak ő, hanem minden őse elérte az Úr Visnu lótuszlábát. Drága Parvatim, a Srimad Bhagavad-gíta nyolcadik fejezetének dicsőségének csupán egy parányi  részletét mondtam el neked.

Az Úr Síva így szólt:

- Kedves Parvatim, megosztom most veled a Srimad Bhagavad-gíta hetedik fejezetének dicsőségét, amelyet hallván az ember úgy érzi, hogy füle isteni nektárral telik meg.

Pataliputra egy nagy város neve, amelynek sok széles kapuja van.

Itt élt egy Sankukarna nevű bráhmana, aki üzletember volt, és nagy vagyont halmozott fel. Odaadó szolgálatot ellenben sohasem végzett, s az ősatyák érdekében sem mutatta be a szükséges áldozatokat. Nagyon gazdag lett, olyannyira, hogy még nagy királyok is vacsoráztak nála. Sankukarna volt a legfukarabb ember, ezért vagyonát a föld alá ásta, s ott tartotta.

Egyszer, amikor a brahmana a gyermekeivel és más rokonaival egyetemben negyedik házasság kötésének céljából felkerekedett, megálltak valahol éjszakára. Miközben aludt, egy kígyó marta meg őt. Amikor a fiai és rokonai észrevették a kígyómarást, orvosokat és mantra vibrálókat hívtak. Senki sem tudott azonban Sankukarnán segíteni, ezért hamarosan meghalt. Ezután egy Preta-kígyó, egy kígyószellem testét kapta. Semmi másra nem tudott gondolni, csak a vagyonára, amelyet ahhoz a házhoz közel ásott el, ahol előzőleg lakott. Még a saját családjának sem árulta el, hogy hova rejtette. Még Preta-kígyó formájában is ott lakott, ahol a vagyont elrejtette, hogy senki se vehesse el azt. Kis idő múlva megunta, hogy Preta-kígyó formában kellett élnie, ezért megjelent a fiai álmában, és segítséget kért tőlük. Reggel, amikor lusta fiai felébredtek, elmesélték egymásnak álmukat. Az egyik fiú a kezébe fogott egy nagy ásó alkalmatosságot, és odament, ahol az apja a saját elmondása szerint élt. Amikor odaért, ráeszmélt arra, hogy nem tudja pontosan, hova lett a vagyon eldugva. Ez a fiú kifejezetten mohó volt, és sokáig kereste, amíg egy kígyólyukat nem talált, amelyet gyorsan elkezdett kiásni.

Hamarosan egy hatalmas és ijesztő kígyó tekergett ki a lyukból, és a következőket mondta:

- Ó, bolond, ki vagy te? Miért jöttél ide? Ki küldött? Miért ásol itt? Azonnal válaszolj a kérdésemre! - A fiú így felelt:

- A fiad vagyok. A nevem Siva. Múlt éjjel álmomban azt látta, hogy elrejtett kincs van itt, és azért jöttem, hogy megszerezzem. - Amikor hallotta, mit mond Siva, a Preta-kígyó nevetni kezdett, és azt mondta:

- Ha a fiam vagy, akkor miért nem mutatod be a megfelelő szertartásokat, hogy megszabadíts engem ebből a pokoli helyzetből? Előző életemben mohó voltam, ezért kaptam ezt a testet, és te is így fogsz járni.

- Kedves apám, kérlek mondd meg, hogyan lehetne ebből a pokoli helyzetből megszabadítani téged? - kérte a fiú. A Preta-kígyó így szólt:

- Nem lehet sem adományozással, sem tapasyával vagy yajnával. Csak akkor szabadulok meg a születés és halál körforgásából, ha valaki elmondja a Bhagavad-gíta hetedik fejezetét. Kedves fiam, kérlek, mutasd be a sraddha szertartást, és azon a napon hívj el egy brahmanát, aki a Bhagavad-gíta hetedik fejezetét szokta énekelni, és pazarul etesd meg őt.

Síva és testvéreil engedelmeskedtek apjuk utasításának, és miközben a brahmana a Srimad Bhagavad-gíta hetedik fejezetét énekelte, Sankukarna feladta a Preta-kígyó borzalmas testét, és egy isteni négykarú formát ért el. Ekkor megáldotta fiait, és elmondta nekik, hogy hol van a vagyon, majd a Vaikunthára távozott.

A fiai, akiknek elméje az Úr Krsna odaadásában merült el, ételosztásra, templomok építésére, kutak ásatására és hasonló dolgokra használták fel a vagyont. Mindennap énekelték a Srimad Bhagavad-gíta hetedik fejezetét. Hamarosan elérték az Úr Krsna lótuszlábait.

Az Úr Síva így szólt:

- Drága Parvatim, elmondtam hát neked a Bhagavad-gíta hetedik fejezetének csodálatos dicsőségét. Bárki, aki ezt a leírást hallja, minden bűnös visszahatástól megszabadul.

Az Úr Visnu így szólt:

- Most elmondom neked a Srimad Bhagavad-gíta hatodik fejezetének dicsőségét. Bárki hallja ezt a leírást, kiszabadul az anyagi világból.

A Godávari folyó partján van egy Pratistanpur (Paithan) nevű gyönyörű város, ahol Pippales néven vagyok ismeretes. Abban a városban volt egy Jansruti nevezetű király, akit az emberek nagyon szerettek, és számtalan jó tulajdonsággal rendelkezett. Naponta tűzáldozatokat mutatott be, amelyek annyira pazarak és hatalmasak voltak, hogy a belőlük származó füst elérte a mennyei bolygók egyik élvezetet nyújtó kertjét, Nandavanat, és feketére festette a Kalpavrksa fák leveleit. Úgy tűnt, hogy azok a fák azért jelentek meg, hogy tiszteletüket ajánlják Jansruti királynak. Ennek a nagy királynak jámbor tetteinek köszönhetően a félistenek mindig Pratistanpurban lakoztak.

Amikor Jansruti adományozott, úgy osztotta azt, mint ahogyan a felhők ontják az esőt. Jansruti tiszta vallásos tetteinek köszönhetően az eső mindig a megfelelő időben érkezett. A mezőkön mindig gazdag termés volt, amelyet a hatféle rágcsáló nem bántott. Mindig kutakat és tavakat ásatott az alattvalók jóléte érdekében. Mivel a félistenek nagyon elégedettek voltak Jansrutival, hattyú alakjában elmentek a palotájába, hogy megáldják. Átszelték az eget, egyiket a másik után, és beszélgettek. Bhadrasva másik két hattyúval a többiek előtt repült. Ekkor a hattyúk megkérdezték Bhadrasvát:

- Ó, testvér, miért repülsz elől? Nem látod előtted a nagy királyt, Jansrutit, aki olyan hatalmas, hogy vágyából ellenségei elégnének. - Amikor Bhadrasva meghallotta a többi hattyú szavait, nevetni kezdett és azt mondta:

- Ó, testvéreim, van ez a király olyan hatalmas, mint a nagy bölcs, Raikva?

Amikor a király meghallotta a hattyúk szavait, azonnal lejött palotája tetejéről, és boldogan leült a trónjára. Aztán hívatta a szekérhajtóját, és azt parancsolta neki, hogy menjen és keresse meg Raikvát.

Amikor Maha, a szekérhajtó meghallotta a király utasítását, nagyon boldog lett, és azonnal elindult, hogy megkeresse Raikvát. Először Kasipuriba ment, ahol az Úr Visvanatha lakik minden élőlény javát szolgálva. Aztán elment Gayába, ahol az Úr Gadadhra lakik, aki képes minden élőlényt felszabadítani a születés és halál kötelékéből. Miután sok szent helyet bejárt, elment Mathurába, amely képes minden bűnt megsemmisíteni. Ezen a helyen az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az Úr Krsna él. Minden bölcs, félisten, a Védák és más sastrák lemondásokat végeznek személyes formájukban, és szolgálják az Úr Krsnát. Mathura, melynek alakja olyan, mint egy félhold, az odaadást adó folyó, a Yamuna partján fekszik. Ott van a gyönyörű Govardhana hegy, amely úgy járul hozzá Mathura-Mandala dicsőségéhez és ragyogásához, mint ahogy az ékszerek a koronáéhoz. Tiszta fák és kúszónövények övezik. Mathurát 12 csodálatos erdő veszi körül, amelyekben az Úr Krsna csodálatos kedvteléseit végzi.

Miután elhagyta Mathurát, Maha nyugatra tartott, aztán északra. Egy napon Kasmirba érkezett, ahol egy hatalmas, ragyogó fehér palotát pillantott meg. Annak köszönhetően, hogy állandóan áldozati tűz égett, mindenki, még a bolondok is úgy néztek ki, mint a félistenek. Úgy tűnt, mintha felhők úsznának a város fölött. Az Úr Síva murtija, melyet Manikesvaraként ismernek, ebben a városban állt. Miután sok királyt legyőzött, Kasmir királya akkor tért vissza, és éppen az Úr Sivát imádta. Az Úr Síva iránt tanúsított nagy odaadásának köszönhetően a királyt Manikesvaraként ismerték. A templom ajtajához közel egy kis szekéren egy fa alatt ülve Maha megpillantotta a nagy bölcset, Raikvát. Amikor Jansruti leírása alapján felismerte Raikvát, azonnal lábaihoz borult, és azt kérdezte tőle:

- Ó, nagy bölcs, hol élsz? Mi a teljes neved? Olyan emelkedett személy vagy. Miért ülsz itt? - Amikor Raikva meghallotta Maha szavait, elgondolkozott, majd így válaszolt: - Teljesen elégedett vagyok, semmire sem vágyom.

Ahogy Maha meghallotta ezt a választ, a szívében mindent megértett. Azonnal visszaindult Pratistanpurba a hosszú útról. Amikor elérte célját, rögvest odament a királyhoz, tiszteletét ajánlotta, majdan összetett kézzel értesítette a királyt arról, hogy mi történt. Miután a király végighallgatta Mahát, elhatározta, hogy azon nyomban elindul, és meglátogatja a nagy bölcset, Raikvát. Gyönyörű szekéren, sok ajándékkal megrakodva indult el Kasmirba. Amikor arra a helyre ért, ahol a bölcs Raikva ült, azon nyomban leborult előtte, és a nagy értékű selymeket, ékszereket, melyeket hozott, elérakta. Ekkor a bölcs Raikva nagyon dühös lett. Azt tajtékozta:

- Ó, bolond király, fogd ezeket a haszontalan dolgokat, rakd a szekeredbe és menj innen.- A király nagy odaadással leborult Raikva előtt, és bocsánatáért esedezett és arra kérte, legyen kegyes hozzá. Megkérdezte Raikvát:

- Ó, bölcs, hogyan érted el azt a magas szintű lemondást és az Úr iránti odaadást? -
Mivel Raikvát elégedetté tette a király alázatos viselkedése, így válaszolt:

- Minden nap elmondom a Srimad Bhagavad-gíta hatodik fejezetét.

Ezután Jansruti király meghallgatta Raikvától a Srimad Bhagavad-gíta hatodik fejezetét. Ettől kezdve minden nap ő is elénekelte a hatodik fejezetet. Idővel egy virágrepülő érkezett, hogy elvigye őt a Vaikunthára. Eközben a nagy bölcs, aki minden nap énekelte a Srimad Bhagavad-gíta hatodik fejezetét, a Vaikunthára ment, ahol a Legfelsőbb Úr Visnu lótuszlábának szolgálatában foglalta le magát.

Bárki, aki a Srimad Bhagavad-gíta hatodik fejezetét énekli, hamarosan eléri Az Úr Visnu lótuszlábának szolgálatát, efelől nem lehet semmi kétség.

Az Úr Visnu így szólt:

- Drága Laksmim, most elmondom neked a Srimad Bhagavad-gíta negyedik fejezetének dicsőségét.

A Gangesz folyó partján van egy város, Kasi (Banaras), ahol a Visvanath templomban élt egyszer egy Bharata nevű nagy szent. Minden nap nagy odaadással énekelte a Srimad Bhagavad-gíta negyedik fejezetét. Amikor Bharata egyszer zarándoklatra ment, ellátogatott a Tapodam templomba, hogy az Úr Ksna murtijánát láthassa. Miközben éppen elhagyni készült a várost, két bael fát látott. Eldöntötte, hogy a két fának az árnyékában pihen meg, gyökerüket párnaként használva, a többi gyökéren pihentetve lábát.

Kis idő elteltével, amikor Bharata elhagyta azt a helyet, a két fa elkezdett kiszáradni. Öt vagy hat napon belül mindkét fa teljesen kiszikkadt és elpusztult. Az a két lélek, akik a fákban lakoztak, egy nagyon jámbor brahmana lányaiként születtek meg újra. Egyszer, amikor ezek a lányok betöltötték hetedik életévüket, Kasiba mentek zarándokolni. Mialatt Kasiban vándoroltak, meglátták a nagy bölcs Bharatát. Amikor megpillantották Bharata Maharajat, azonnal odamentek hozzá és leborultak a lábainál és édes szavakkal azt mondták:

- Óh, Bharata Maharaja, kegyedből mindketten megszabadultunk a fa létformától. Amikor Bharata Maharaja ezt meghallotta, meglepődött. Azt kérdezte tőlük:

- Kedves lányaim, hol és mikor kerültem veletek kapcsolatba, és szabadítottalak meg titeket a fa létformától. Kérlek, legyetek kedvesek azt is elárulni, miképp kaptátok a fa testet, mert nem tudok semmit sem erről. - Ezután a két lány elmondta Bharata Maharajanak, hogy mi volt az oka annak, hogy fa testbe kerültek. A két lány így kezdett mesélni:

- Maharaja, a Godavari folyó partján van egy Chinnapaap nevű szent hely. Azon a helyen volt egy Sacsatapa nevű rsi, aki nagy és nehéz lemondásokat végzett. A forró évszakban tüzzel vette körül magát, a hideg évszakban pedig a hűvös folyóban álldogált. Idővel teljesen megtisztult, teljes mértékben ura lett érzékeinek, és lassan elérte az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, az Úr Krsnának lótuszlábát. Az Úr Brahma minden nap meglátogatta Sacsatapát, és kérdéseket tett fel neki az Úr Krsna odaadó szolgálatáról. Eközben az úr Indra egyre jobban aggódott, amikor látta Sacsatapa emelkedett helyzetét, mivel azt gondolta, hogy egy nap elveszítheti a mennyek királya pozícióját . Ezért az úr Indra hívatott mindkettőnket, akkori apsarákat a mennyei királyságából, majd arra utasított minket, hogy menjünk és segítsük elő Sachatapa leesését, mielőtt veszélyeztetné a pozícióját.

Miután meghallgattuk az úr Indra utasítását, távoztunk és elindultunk a Godavari folyó partjára, ahol Sacsatapa lemondásokat végzett éppen. Azon a helyen mindketten kihívó módon énekeltünk és táncoltunk nem messze Sacsatapától azzal a szándékkal, hogy nemi életet éljen velünk. Ahogy táncoltunk, a ruhánk lecsúszott rólunk, a mellünk pedig láthatóvá vált. A bölcs vizet vett a kezébe, megátkozott minket:

- Mindketten váljatok Bael fákká a Gangesz folyó partján. - Ahogy meghallottuk az átkot, leborultunk előtte és bocsánatáért esedeztünk.

- Kedves bölcs, kérlek, bocsáss meg nekünk, mi csak az úr Indra szolgái vagyunk. - Látván alázatos viselkedésünket, elégedetté vált és elmondta nekünk, hogy addig maradunk Bael fa testben, amíg Bharata Maharaja-dzsal kapcsolatba nem kerülünk. Azt az áldást adta, hogy képesek leszünk előző életeinkre emlékezni.
Kedves Bharata Maharaja, amikor Tapodanba látogattál, alattunk pihentél meg. Amikor Bael fa testben voltunk, a Srimad Bhagavad-gíta negyedik fejezetét énekelted, és csak azáltal, hogy hallottuk az éneklést, megszabadultunk a fa létformától, bhakták családjában születtünk meg, és elvesztettük a vágyat arra, hogy élvezzük ezt az anyagi világot.

Az Úr Visnu így szólt:

- Drága Laksmim, amikor ezek a lányok elmesélték történetüket Bharata Maharajanak, nagyon boldog lett, és elindult az asramájába. A két lány egész életén át minden nap figyelmesen énekelte a Srimad Bhagavad-gíta negyedik fejezetét, így elérte lótuszlábaim iránti odaadást.

Az Úr Visnu így szólt:

- Kedves Laksmim, Janasthan városában volt egy Jada nevű brahmana, aki a Kausik dinasztiában született. Az a brahmana feladta a sastraban megadott vallásos tevékenységeket, melyeket a brahmana kasztnak kell követnie, és vallástalan életet élt. Nagyon szeretett szerencsejátékot űzni, inni, vadászni és prostituáltakat látogatni. Így vesztegette el vagyonát. Az északi országokba ment üzleti útra. Amíg ott volt, nagy vagyont szerzett és elhatározta, hogy visszatér Janasthanba. Már messzire járt, amikor egy igen elhagyatott helyre ért. Egy napon, ahogy a nap lenyugodott, és mindent sötétség borított be, elhatározta, hogy éjszakára egy fa alatt pihen meg. Miközben szunyókált, rablók jöttek, halálra verték őt és elvették a vagyonát. Mivel Jada feladta a vallásos tevékenységet és bűnös életet élt, halála után szellem testet kapott.

Jada fia nagyon vallásos volt, és a védikus sastrakat tanulmányozta. Amikor látta, hogy az apja már hosszú ideje nem tért haza Janasthánba, elhatározta, hogy elmegy és megkeresi őt. Sokáig utazgatott, hogy megtalálja az apját, és bármilyen utazókkal találkozott, az apjáról kérdezett tőlük. Egy napon találkozott valakivel, aki ismerte az apját, és elmondta neki, mi történt vele. Amikor Jada fiához eljutott apja halálhíre, elhatározta, hogy Kasiba (Banaras) megy, és pindát (imádatot) ajánl fel, hogy kiszabadítsa apját a pokoli körülmények közül. Utazásának kilencedik napján úgy esett, hogy ugyanaz alatt a fa alatt pihent meg ő is, mint ahol apját megölték. Azon a helyen az Úr Krsnának bemutatta szokásos napi imádatát, és a Srimad Bhagavad-gíta harmadik fejezetét recitálta. Ahogy befejezte az éneklést, egy hangos kiáltást hallott az égből. Amikor felnézett, a szeme előtt láthatta az apját, akinek gyönyörű teste és négy karja volt, és sárga dhotit viselt. Testének színe sötét esőfelhőhöz hasonlított, és sugárzása minden irányt megvilágított. Az apja áldásaiban részesítette fiát. A fiú a csodálatos történésekről kérdezett tőle. Az apja így mesélt:

- Kedves fiam, a Srimad Bhagavad-gíta harmadik fejezetét recitáltad, így megszabadultam a szellem létformától, amelyet bűnös cselekedeteimnek köszönhetően kaptam. Most térj vissza otthonodba, mert a célt, amiért Kasiba (Banaras) akartál menni, már elérted azzal, hogy a Bhagavad-gíta harmadik fejezetét ismételted.

Amikor a fiú megkérdezte apját, hogy van-e más utasítás a részére, az apa azt mondta:

- A testvérem is nagyon bűnösen élt, és valahol a pokol legsötétebb bugyraiban szenved. Ha meg akarod szabadítani őt és más őseidet is, akik így vagy úgy szenvednek az anyagi univerzumban különféle fajokban, akkor kérlek, légy kegyes és énekeld a Bhagavad-gíta harmadik fejezetét minden nap. Az éneklés segítségével az Úr Visnuhoz hasonlatos formát nyernek el, és a Vaikunthára mennek. -  Amikor a fiú meghallotta az apja instrukcióit, így válaszolt:

- Ha ez a helyzet, akkor addig énekelem a Bhagavad-gíta harmadik fejezetét, amíg minden lélek, aki a pokoli életre kényszerült, fel nem szabadult. -  Ekkor az apja a következő szavakkal áldotta meg:

- Úgy legyen. - Aztán egy repülőgép érkezett a Vaikuntháról, a lelki világból, és elvitte apját úti céljához.

Ezután a fiú visszatért Janasthánba, leült az Úr Krsna murtija elé, és azzal a vággyal, hogy minden feltételekhez kötött lelket kiszabadítson a pokoli helyzetből, elkezdte énekelni a Srimad Bhagavad-gíta harmadik fejezetét. Amíg az éneklés tartott, nap mint nap küldte el az Úr Visnu a hírvivőit, a Visnudutákat Yamaraja királyságába, akik a bűnös élőlények bűneit veszik lajstromba. Amikor a Visnuduták Yamaraja színe elé értek, elmondták neki, hogy üzenetet hoztak az Úr Visnutól, aki a tejóceánon az Úr Anantasesa ágyán fekszik. Megmondták neki, hogy az Úr Visnu hogyléte felől érdeklődik, és azt parancsolja neki, hogy minden feltételekhez kötött lelket szabadítson fel, aki a pokolban szenved.

Amikor Yamaraja meghallotta az Úr Visnu utasítását, azonnal minden feltételekhez kötött lelket szabadon bocsátott a pokolból, és személyesen járult a Visnudutákkal a Svetadvipának ismert tejóceán partjára, azért, hogy megpillanthassa az Úr Visnut. Amikor odaért, látta az Úr Visnut, ahogy Anantasesa ágyán fekszik. Teste több Nap fényének erejével ragyogott, és Laksmidevi, a szerencse istennője, a lábát masszírozta. Minden oldalról risik, bölcsek és félistenek vették körül, élükön Indrával, és mindannyian az Úr Visnu dicsőségét zengték. Az Úr Brahma is jelen volt, a Védákat énekelte. Yamaraja leborult és tiszteletteljes hódolatát ajánlotta az Úr Visnunak, majd így dicsőítette:

- Kedves Úr Visnu, Te vagy minden feltételekhez kötött lélek jóakarója. Dicsőségednek nincsen határa. Tőled erednek a Védák, s Te magad vagy az Idő. Idővel mindent elpusztítasz. Te vagy a három világ oka és fenntartója, és Te vagy a mindenki szívében lévő Felsőlélek, aki irányítja a tetteiket. Te vagy az egész univerzum Guruja, és minden bhakta célja. Ó, lótuszszemű, kérlek hadd ajánljam újra és újra tiszteletteljes hódolatomat. Dicsőséged határtalan.

Így ajánlotta hódolatát az Úr Visnunak Yamaraja összetett kezekkel, majd folytatta: „

- Engedelmeskedve utasításodnak felszabadítottam minden feltételekhez kötött lelket a pokolból. Kérlek, adj utasítást, hogy most milyen szolgálatot végezzek ezentúl. - Az Úr Visnu mennydörgő hangon válaszolt, mely olyan édes volt, mint a nektár.

- Kedves Dharmaraja (Yamaraja), mindenkivel egyenlően bánsz, és nincs szükség arra, hogy a kötelességeddel kapcsolatban utasítást adjak. Légy oly kedves, és térj vissza hajlékodba áldásaimmal, és végezd továbbra is a kötelességedet.

Ekkor aztán az Úr Visnu eltűnt Yamaraja szeme elől, hogy visszatérjen hajlékára. Miután a brahmana minden rokonát és feltételekhez kötött lelket sikeresen megszabadított a pokoltól, eljöttek hozzá a Visnuduták, és elvitték őt az Úr Visnu hajlékára, ahol örökre az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábának szolgálatát végezhette.   

Az Úr Visnu így szólt:

- Drága Laksmim, hallottad Tőlem a Bhagavad-gíta első fejezetének dicsőségét. Kérlek, most hallgass figyelmesen, mert elmondom neked a második fejezet dicsőségét.

Egyszer Pandharpur városának déli részén élt egy nagyon tanult brahmana, akit Devasyamanak hívtak. Mindenféle tűzáldozat végzéséhez értett. Ismerte a vendégfogadás fontosságát is. Cselekedeteivel elégedetté tette az összes félistent. Szívében és elméjében azonban mégsem honolt boldogság és béke. Arra vágyott, hogy megszerezze a lélek és a Felsőlélek, Paramatma kapcsolatának ismeretét Ezért sok yogit és lemondásokat gyakorló embert hívott, s mindenféle szolgálatot végzett nekik, majd az Abszolút Igazságról kérdezte őket. Így telt el élete java.

Egy napon, amint sétált, meglátott egy yogit maga előtt, aki törökülésben ült,  tekintetét az orra hegyére szegezve, s teljesen el volt merülve a meditálásban. Devasyama a legnagyobb tisztelettel és nagyrabecsüléssel a yogi lábai elé borult, és azt kérdezte tőle, hogy hogyan érhetné el az elme teljes békéjét. Ekkor a yogi, aki birtokában volt az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről, az Úr Krsnáról szóló teljes tudásnak, azt tanácsolta Devasyamanak, hogy menjen el Sowpur falujába, és találkozzon Mitravannal, a kecske pásztorral, és tőle kérjen utasításokat Isten megvalósításával kapcsolatban. Miután hallotta ezt, Devasyama újra és újra felajánlotta tiszteletteljes hódolatát a yogi lábainál, majd azonnal elindult Sowpurba. Amikor megérkezett, az északi oldalon talált egy gyönyörű erdőt, ahol Mitravan élt. Amikor belépett az erdőbe, megpillantotta Mitravant, aki a folyóparton, a sziklákon ült.

Mitravan gyönyörűnek és teljesen békésnek tűnt. Abban az erdőben a szél nagyon kellemesen fújt és mindenhonnan finom illat szállt. A kecskék békésen kószáltak ide-oda, s egyáltalán nem féltek. Néhány közülük közvetlenül a tigrisek és más veszedelmes vadállatok mellett ült nagyon békésen.

Amikor Devasyama látta ezt az idillt, elméjét nyugalom árasztotta el. Tisztelettel teli megközelítette Mitravant, majd leült hozzá a közelben. Úgy tűnt, Mitravan teljesen elmerül meditációjában. Rövid idő múltán Devasyama megkérdezte tőle, hogyan érhetné el Krsna iránti odaadást. Amikor Mitravan meghallotta ezt a kérdést, azt felelte:

- Kedves tanult Devasyama, réges rég az erdőben jártam kecskéket legeltetni, amikor egy vérengző tigris támadásba lendült. A kecskék ide-odaszaladgáltak, hogy mentsék az irhájukat. A tigristől való félelmemben én is elrohantam. Kis távolságból visszanéztem, és láttam, hogy a tigris az egyik kecskémet megtámadta a folyóparton. Akkor valami különös és csodálatos dolog történt. A tigris elvesztette minden dühét, s már nem fente a fogát az én jószágomra. A kecském hát megkérdezte a tigrist:

- Legyőzted a táplálékodat, akkor miért nem eszed meg a testem húsát? Azonnal meg kellene ölnöd engem, és jó étvággyal elfogyasztanod a húsomat. Miért habozol? - A tigris azt mondta:

- Kedves kecském, amint erre a helyre jöttem, minden dühöm elszállt, és nem vagyok sem éhes, sem szomjas. -  A kecske azt válaszolta:

- Én sem tudom, miért nem félek, és miért vagyok ilyen nyugodt. Mi lehet ennek az oka? Ha tudod, kérlek légy oly kedves és mondd el nekem. -  A tigris így felelt:

- Én sem tudom. Kérdezzük meg azt az embert. -  Amikor láttam, hogy a tigris és a kecske viselkedésében ilyen változások történtek, nagyon megrökönyödtem. Odajöttek hozzám, és megkérdeztek ennek okáról. Észrevettem, hogy egy majom ül egy közeli fa ágán. Odamentem hozzá mindkettőjükkel együtt, és a majomkirálytól tudakozódtam. A majom nagy tisztelettel felelt kérdésünkre.

- Figyeljetek hát, elmondom nektek ezt a nagyon régi történetet. Abban az erdőben előttetek van egy nagyon nagy templom, amelyben az Úr Brahma állított be egy Sivalingamot. Hosszú idővel ezelőtt egy Sukama nevű tanult bölcs élt ott, aki sok lemondást végzett. Minden nap hozott virágokat az erdőből és vizet a folyóról, így imádta az Úr Sivát.

Évekig így élt itt, aztán egy napon egy bölcs érkezett. Sukama hozott gyümölcsöt és vizet majd megetette a bölcset. Miután a bölcs evett és megpihent, Sukama így szólt hozzá:

- Óh, tanult bölcs, csak azért élek itt, hogy tudást szerezzek az Úr Krsnáról azáltal, hogy lemondásokat végezek, és imádatot mutatok be. A lemondásaim eredményét azonban elértem azzal, hogy ma találkozhattam veled.

Amikor a bölcs meghallgatta Sukama alázatos szavait, nagyon elégedetté vált. Egy darab kőre ráírta a Srimad Bhagavad-gíta második fejezetét. Azután azt az utasítást adta Sukamának, hogy minden nap olvassa el azokat a verseket:

- Ha így teszel, hamarosan eléred a célodat. - Alig ejtette ki ezeket a szavakat, a bölcs Sukama szeme láttára eltűnt. Sukama követte a bölcs utasítását, élete hátralévő részében minden nap elkántálta azokat a verseket. Hamarosan szert tett az Úr Krsnáról való teljes tudásra. Attól a naptól, hogy elkezdte énekelni azokat a verseket, többé nem érzett sem éhséget, sem szomjúságot.

Lemondásainak és odaadásának köszönhetően az, aki erre a helyre látogat, nem érzi az éhség és szomjúság kínjait, és azon nyomban teljes békesség árasztja el.

Mitravan így szólt:

- Kedves Devasyamám, miután a majom elmondta nekünk ezt a csodálatos történetet, a tigrissel és a kecskével elmentem abba a templomba. Ott találtuk a Bhagavad-gíta kőbe vésett második fejezetét. Elkezdtem minden nap énekelni azokat a verseket. Így gyorsan elérheti valaki a Krsna iránti odaadást. Kedves brahmanám, ha te is elkezded a Srimad Bhagavad-gíta második fejezetét vibrálni, hamar eléred az Úr Krsna kegyét.

Az Úr Visnu így szólt: „Kedves Laksmim, így Devasyama tudásra tett szert Mitravántól. Miután hódolatát ajánlotta a nagy lélek előtt, visszatért Pandharpurba és minden nap elénekelte a Srimad Bhagavad-gíta második fejezetét. Bárki látogatja is meg Pandharpurt, Devasyama elmondja neki a Srimad Bhagavad-gíta második fejezetét.

Így érte el Devasyama az Úr Krsna lótuszlábát.

- Drága Laksmim, íme a Srimad Bhagavad-gíta második fejezetének dicsősége.

Parvati így szólt:

- Kedves férjem, te ismered az összes transzcendentális igazságot, és kegyedből meghallgathattam az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, Sri Krsnának dicsőségét. Ó, Uram, most arra vágyok, hogy a Srimad Bhagavad-gíta dicsőségét hallhassam Tőled, melyet az Úr Krsna beszélt el, és ha valaki hallja, annak Krsna iránti odaadása fokozódik. - Az Úr Síva így válaszolt:

- Az Úr Visnut imádom, akinek teste olyan színű, mint a sötét esőfelhő, akinek hordozó állata a madarak királya, Garuda, és aki Ananta-sesán, az ezerfejű kígyón nyugszik, s aki dicsőségének nincsen határa.

Kedves Parvatim, miután az Úr megölte Mura démont, békésen az Úr Ananta-sesára pihent le, s ekkor az univerzum minden jó szerencséjének birtokosa, Sri Laksmi, tisztelettudóan kérdéseket intézett Hozzá:

- Bhagavan, Te vagy az egész univerzum irányítója és fenntartója, mégis boldogtalanul szenderegsz itt, a tejóceánon. Mi ennek az oka? - Az Úr Visnu így válaszolt: - Kedves Laksmim, nem alszom, csak azt figyelem, hogy milyen lenyűgözően is működnek energiáim. Csodálatos energiámmal irányítok mindent, mégsem befolyásol Engem mindez. A nagy bhakták és a yogik isteni tetteimre emlékezve képesek a születés és halál körforgásából kiszabadulni, majd elérni transzcendentális természetemet, amely örök és mentes minden anyagi tulajdonságtól. - Laksmi így felelt:

- Ó, minden dolgok irányítója! Te vagy a nagy yogik meditációjának célja. Nélküled semmi sem működhet, mégsem befolyásol Téged semmi. Te vagy az univerzumok teremtésének, fenntartásának és pusztulásának oka. Kérlek, kegyesen beszélj nekem csodálatos energiáid működéséről, amelyek olyan vonzóak, hogy még Te is itt fekszel, és rajtuk meditálsz.

Az Úr Visnu így szólt:

- Kedves Laksmi, az Én sokrétű energiáim működését, illetve azt, hogy valaki hogyan tud megszabadulni a születés és halál kötelékéből, majd elérni az Én természetemet, csak az a tiszta intelligenciával rendelkező bhakta értheti meg, aki az Én szolgálatomat szeretné végezni. Ezt a transzcendentális tudást a Srimad Bhagavad-gíta teljes mértékben elmagyarázza. - Laksmi így kérdezett:

- Kedves Uram, ha Te Magad is elámulsz energiáid működésén, és megpróbálod felmérni a határait, akkor hogyan lehetséges, hogy a Bhagavad-gíta képes ábrázolni határtalan energiáidat, és hogy lehet rajtuk keresztüljutni, aztánelérni a transzcendentális természetet? - Az Úr Visnu így válaszolt:

Én Magam nyilvánulok meg a Bhagavad-gíta formájában. Kérlek, értsd meg, hogy az első öt fejezet a fejeim, a következő tíz fejezet az Én tíz karom, a tizenhatodik fejezet pedig az én gyomrom. Az utolsó két fejezet a lótuszlábaim. Így kell megértened a Bhagavad-gíta transzcendentális murtiját. Ez a Bhagavad-gíta minden bűnt elpusztít. Az az intelligens ember, aki egy fejezetet, vagy csak egy, fél vagy legalább egy negyed slokát kántál minden nap, ugyanazt a helyzetet éri el, mint amelyet Susarma.

Laksmi így kérdezett:

- Ki volt Susarma? Melyik társadalmi rendhez tartozott? Milyen célt ért el? - Az Úr Visnu így válaszolt:

- Kedves Laksmim, Susarma egy igen megátalkodott és bűnös ember volt. Bár brahmana családban született, családja nem rendelkezett védikus tudással. Abban lelte örömét, ha másokat bántott. Sohasem énekelte szent neveimet, nem adományozott, és nem fogadott vendégeket. Tény, hogy soha nem végzett semmilyen jámbor tettet. Megélhetéséhez faleveleket gyűjtött, és eladta őket a bazárban. Nagyon szerette a bort, meg a húst. Így tengette életét.

Egy napon ez a bolond Susarma egy bölcs kertjébe ment faleveleket gyűjteni, amikor egy kígyó megmarta, s a méregtől szörnyethalt. Halála után megjárta a poklokat, ahol sokat szenvedett. Ezután egy bika testét kellett elfogadnia. Ezt a bikát egy nyomorék ember vette meg, hogy lefoglalja a saját szolgálatában. Hét vagy nyolc évig szörnyen nehéz terheket cipeltetett vele. Egy napon a nyomorék ember nagyon nehéz teherrel rakta meg az ökröt. Gyorsan terelte az ökröt, az pedig megbotlott , s  elvesztette az eszméletét. Sokan odagyűltek, hogy lássák, mi történt, nagyon sajnálták az ökröt. Egy jámbor ember átadta az állatnak valamennyi jámbor tettének az eredményét. Ezt látván mások, akik ott álltak, elkezdtek jámbor tetteikre emlékezni, és ugyanígy cselekedtek. A tömegben volt egy prostituált, aki ugyan nem tudta, hogy végzett-e valaha jámbor tettet, de mivel látta, hogy mindenki felajánlja jámbor tettei eredményének egy részét, ő is így tett. Ezután az ökör kimúlt, és Yamaraja, a halálisten hajlékára került. Ott Yamaraja így szólt hozzá:

- Most megszabadultál minden korábbi bűnös tetted visszahatásától annak a prostituáltnak köszönhetően, aki neked adta jámbor tettei eredményét. -

Ezt követően nagyon magas szintű brahmana családban született meg. Ebben az életében képes volt korábbi életeire emlékezni. Később elhatározta, hogy megkeresi azt a prostituáltat, aki megmentette őt a pokoli körülményektől.

Miután megtalálta és bemutatkozott annak a hölgynek, megtudakolta tőle: -

- Mik voltak azok a jámbor tettek, melyek gyümölcse megóvott engem a pokoli körülményektől? - A prostituált így felelt neki:

- Kedves uram, abban a kalitkában van egy papagáj, ami minden nap elmond egy verset. Hallván a verset, a szívem teljesen megtisztult. Az idézet hallgatásának eredményeit ajánlottam fel neked. - Ezután mindketten kérdezősködni kezdtek a vers felől a papagájtól. A papagáj, mivel emlékezett előző életére, elkezdte mesélni a történetét:

- Előzőleg egy nagyon tanult brahmana voltam, büszkeségem miatt azonban más tanult embereket zaklattam. Nagyon féltékeny is voltam. Miután meghaltam, megjártam a poklokat, majd hosszas szenvedés után elértem ezt a papagáj testet. Előző bűnös tetteimnek köszönhetően apám és anyám meghalt kicsi fióka koromban. Egy napon, amikor a forró homokon feküdtem, minden védelem nélkül, néhány risiasramájukba, és beraktak egy kalitkába. Azon a helyen a risik gyermekei tanulták a Srimad Bhagavad-gíta első fejezetét. Ahogy hallottam őket a slokákat ismételni, én is elkezdtem utánuk mondani azokat. Nem sokkal később egy tolvaj ellopott onnan, és eladott ennek a jámbor hölgynek. meglátott engem, elvittek az

Az Úr Visnu így folytatta:

- Mivel rendszeresen énekelte a Bhagavad-gíta első fejezetét, a papagáj teljesen megtisztult. Annak köszönhetően, pedig hogy a prostituált hallotta a madár énekét, szintén teljesen megtisztult. És azáltal, hogy az éneklés hallgatásának jámbor tettének valamennyi eredményét megkapta, Susarma is teljesen megtisztult.

Miután egy ideig a Bhagavad-gíta első fejezetének dicsőségről beszélgettek, Susarma hazatért. Mindhárman külön-külön lefoglalták magukat a Srimad Bhagavad-gíta első fejezetének ismétlésében, s nagyon hamar elérték a legfelsőbb célt, a Vaikunthát.

Bárki, aki énekli, hallja vagy tanulmányozza a Bhagavad-gíta első fejezetét, könnyedén átszeli az anyagi szenvedés óceánját, és eléri az Úr Krsna lótuszlábának szolgálatát.

A Hari-vamsában ez áll:

vede ramayane caiva purane bharate tatha

adavante ca madhye ca harih sarvatrah giyate

„Az összes Védában, a Ramayanában, a Puránákban és a Mahabharatában megéneklik az Úr Hari dicsőségét az elején, a közepén és a végén.”

A Bhagavad-gíta a Mahabharata, azon belül is a Bhisma Parva egy része, tehát szentírás. A szentírások a Legfelsőbb úrról szóló leírások, vagy magának az Úrnak a szavai. A Srimad Bhagavatam a Legfelsőbb Úr kedvteléseinek gyönyörű leírása, a Bhagavad-gíta pedig az Úr Krsna éneke. Egyik sem különbözik Tőle.

Van egy történet egy brahmanáról, aki rendszeresen tanulmányozta a Bhagavad-gítát. Szegény volt, feleségével egy kis kunyhóban élt. Miután minden nap tanulmányozta a Bhagavad-gítát, elment koldulni, hogy az alamizsnából tartsa fenn magát és feleségét. Miközben egy napon a Bhagavad-gítát olvasta, a kilencedik fejezet egyik versébe ütközött, ahol Krsna azt mondja, yoga ksema vahamy aham: „Én személyesen elhozom a bhaktáimnak azt, amire szükségük van.” Amikor olvasta ezt, zavarba jött, majd kétségek kezdték gyötörni, s azt gondolta: "Hogy lehet az, hogy Bhagavan személyesen viszi el mindazt, amire a bhaktáinak szüksége van? Talán arra ösztönöz valakit, hogy a bhakták szükségleteit kielégítse adománnyal, az azonban, hogy Bhagavan személyesen Maga hozza el azt, amire szükségük van, lehetetlennek tűnik a számomra.”

Újra és újra elolvasta a verset, a brahmana mégsem tudta elhinni, így egy piros tollal kihúzta azt a Bhagavad-gítából, mivel azt gondolta, valami hiba lehet. Azután ahogy szokta, elment koldulni.

Aznap mindenki csak kifogásokat keresett, adományt egyáltalán nem kapott. Valaki azt mondta, hogy haláleset történt a családban, mások azt, hogy a gyermekük beteg volt, és aznap nem tudtak alamizsnát adni.

Mindeközben egy fiatal fiú érkezett a brahmana házához, s bekopogott. A brahmana felesége nyitott ajtót, és meglepődve látta, hogy a kisfiú hatalmas terhet cipel a hátán. Különféle élelmiszerek voltak benne, mint például rizs, dhal, fűszerek, olaj, liszt és főző eszközök. A fiú kijelentette, hogy a férje egyik tanítványa, aki elküldte őt, hogy ezeket a dolgokat a házhoz vigye. A meglepett asszony hiába  mondta, hogy a férjének nincsenek tanítványai, ezért nem lehetséges, hogy vele küldte ezeket a dolgokat. A kisfiú azonban váltig azt állította, hogy a férje az ő guruja, azért küldte őt, hogy az élelmet a házába hozza.

A kisfiú aztán azt is elmesélte, hogy a ház ura haragudott, amiért olyan lassan vitte a terhet, ezért megütötte és meg is sebesítette a hátát. S valóban, amint felemelte a ruháját, meg is mutatta a brahmana feleségének a hátán lévő nyomokat. Az asszony meglepődött a férje kegyetlenségén.  Hogyan is  bántalmazhatott egy ilyen fiatal és gyönyörű kisfiút! Arra kérte, kerüljön beljebb, hogy főzhessen neki valamit és megetethesse prasadaval.

Aznap a brahmana üres kézzel tért haza a koldulásból. Azzal vigasztalódott, hogy neki és feleségének böjtölnie kell, mégis nagyon lehangoltnak érezte magát. Alig ért haza, a felesége azonnal megszidta, amiért olyan nagy terhet cipeltetett azzal a kisfiúval, aztán ráadásul még meg is ütötte, amiért nem tudta elég gyorsan vinni a csomagot. A brahmanát zavarba ejtette felesége viselkedése. Azon tűnődött, mi üthetett belé, még soha nem beszélt vele így, sőt mi több, nem is értette, miről beszél. Megkérte, magyarázza el, az asszony pedig elmesélte, mi történt. Azt mondta, hogy a kisfiú még mindig a házban tartózkodik, de amikor a brahmana kereste, sehol sem találta.

Amikor később újra belemélyedt a Bhagavad-gíta olvasásába, azt a verset, amelyet korábban kihúzott, érintetlenül találta – a piros tinta eltűnt. Ekkor rádöbbent, hogy a fiatal fiú, aki náluk járt, Maga Krsna volt, és tényleg személyesen jött, el hogy beteljesítse a Bhagavad-gítában tett ígéretet, miszerint a bhaktáinak elhozza mindazt, amire szüksége van.  Sírva fakadt hát, mert sajnálta, hogy nem volt olyan szerencsés, mint a felesége, aki személyesen is láthatta Krsnát. Magát pedig elítélte azért, mert kételkedett a Bhagavad-gíta szavaiban.

Ahogy már korábban említettük, Krsna szavai nem különböznek Tőle, ezért az, hogy a brahmana kihúzta a szavait, felért azzal, mint ha egyenesen az Úr testét sebesítette volna meg. A vágások és a vér a fiú testén a brahmana piros tintáját jelképezik, amelyet arra használt, hogy kihúzza a verset.

Az Úr Krsna azt mondja a Gítában:

yah sastra-vidhim utsrjya, vartate kama-karatah

na sa siddhim avapnoti, na sukham na param gatim

„Aki félredobja az írások parancsolatait, és saját kénye-kedvére cselekszik, az sem a tökéletességet, sem a boldogságot, sem a legvégső célt nem éri el.”

A tökéletesség útja az isteni életben vagy a Krsna-tudatban csak akkor járható, ha valakinek erős hite van a Legfelsőbb Úr, és a felhatalmazott tanítók szavaiban.

A Gita-Mahatmya jelen kiadása a korábban kiadottnak a finomított  változata. Több utalást találunk benne a szentírásokból, így fokozva édességét. Őszinte vágyam, hogy az olvasók még mélyebben belemerüljenek a Bhagavad-gíta misztériumába, ezáltal pedig elérjék az élet végső célját: az istenszeretet.

Isvara Dasa

(1998. február 9.)

A Mahabharata (Santi Parva 348.51-52) segítségével nyomon követhetjük a Gíta történetét: „A Legfelsőbbel való kapcsolat tudományát Vivasvan a Treta-yuga kezdetén adta át Manunak. Manu, az emberiség atyja fiát, Iksváku Maharajat, a Föld királyát és annak a Raghu-dinasztiának az ősatyját oktatta erről, amelyben az Úr Ramacandra jelent meg.” A Bhagavad-gíta tehát Iksvaku Maharaja ideje óta létezik az emberi társadalomban.

Még csak ötezer év telt el a különben 432000 évig tartó Kali-yugából. E yuga előtt a Dvapara-yuga volt (800000 év), azelőtt pedig a Treta-yuga (1200000 év). Ezek alapján Manu körülbelül 2005000 évvel ezelőtt beszélte el a Bhagavad-gítát tanítványának és fiának, Iksvaku Maharajanak, a Föld uralkodójának. A jelenkori Manu életének hossza 305300000 év, amiből 120400000 év telt el. Elfogadva a tényt, hogy az Úr Manu születése előtt tanította a Gítát tanítványának, Vivasvan napistennek, hozzávetőleges számítással megállapíthatjuk, hogy ez minimum 120400000 évvel ezelőtt történt, s az emberi társadalomban mintegy kétbillió éve létezik.

Az Úr körülbelül ötezer évvel ezelőtt ismét elbeszélte Arjunának . Ez a Gíta korának hozzávetőleges becslése maga a mű és annak elbeszélője, az Úr Sri Krsna véleménye alapján. Vivasvan, a napisten azért részesült e tanításban, mert ő is ksatriya, és ő az atyja a tőle származó valamennyi ksatriyának, a surya-vamsa ksatriyáknak. A Bhagavad-gítát az Istenség Legfelsőbb Személyisége beszélte el, ezért egyenértékű a Védákkal, s így ez a tudás apauruseya, vagyis emberfeletti. A védikus utasításokat úgy kell elfogadni, ahogy vannak, minden emberi átértelmezés nélkül, s ezért a Gítához sem szabad materialista magyarázatot fűzni. Az örökké vitázó világi emberek hiába próbálkoznak azzal, hogy saját találgatásaik alapján értelmezzék a Bhagavad-gítát – az nem az igazi Bhagavad-gíta. A Bhagavad-gítát úgy, ahogy van, a tanítványi láncolattól kell elsajátítanunk, ahogyan azt a vers szerint az Úr elmondta a napistennek, a napisten fiának, Manunak, Manu pedig az ő fiának, Iksvakunak.

(Idézet A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada Bhagavad-gíta, úgy ahogy van c. könyvéből)